Megtisztul a tokaji bor
Megtisztul a tokaji bor

Tokaji Kereskedőház Zrt. tokaji aszúHárommilliárd forint értékű borkészletét kényszerült „zárolni" a napokban az állami Tokaj Kereskedőház Zrt – írja a Népszabadság. Értesülésük szerint a cég másfél éve hivatalban lévő vezetése úgy döntött, hogy a cég, valamint a tokaji név hitelessége megőrzése érdekében raktáraikból egyetlen palack 2013 előtti évjáratú bor sem kerülhet forgalomba mindaddig, amíg meg nem bizonyosodnak az adott tétel eredetiségéről. A teljes készlet felülvizsgálata heteket vehet igénybe. A végeredmény az is lehet, hogy a cég több százmilliós, akár milliárdos nagyságrendű raktárkészletet lesz kénytelen leírni a bor átértékelése miatt.

A cég jogi képviselője, Illés Géza a Népszabadságnak megerősítette, hogy belső vizsgálat folyik a cégnél. A lehetséges következményekkel kapcsolatban egyelőre nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Hangsúlyozta ugyanakkor: súlyos anomáliák derültek ki, s az egész tokaji borvidék érdeke, hogy a nyilvántartásokat rendbe tegyék.

A Tokaji Kereskedőház Zrt. május 13-diki sajtóközleményéből arra következtethetünk, hogy mindez a társaságnál zajló tervszerű megújulási folyamat eredménye: „A vállalat élére 2013-ban kinevezett új menedzsment a munkába állását követően teljes körű belső auditot indított. A még jelenleg is folyamatban lévő munka az állami társaság szerződéseinek felülvizsgálatára, ingatlan - és eszközállományának tételes felmérésére, valamint a meglévő borkészletek teljes körű számba vételére is kiterjed.”. A közlemény ezzel kapcsolatban kiemeli: „A Tokaj Kereskedőház Zrt. új menedzsmentje elkötelezett a minden értelemben vett teljes megújulás mellett. Ennek jegyében megvizsgálja a múlt örökségét, és megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek a társaság új pályára állítása érdekében szükségesek”

A cég másfél éve kinevezett menedzsmentje, Áts Károly világszinten is elismert főborász vezetésével úgy látszik, hogy a legvégsőbb pontig is hajlandó elmenni annak érdekében, hogy a teljes hegyaljai termőterület egyharmadáról szőlőt vásárló és az összes tokaji borkibocsátás felét adó cégnél a mai színvonalnak megfelelő, eladható borokat állíthassanak elő.

 

Forrás: Nol

Vélemények