Informatívabbak lesznek az élelmiszerjelölések
Informatívabbak lesznek az élelmiszerjelölések

Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet. A rendeletben kötelezően előírt információkat - mint a megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő - jól látható helyen, egyértelműen, az előrecsomagolt élelmiszerek esetén közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén kell feltüntetni, a betűméret magassága pedig nem lehet kisebb 1,2 mm-nél.

A rendelet tartalmaz egy listát az allergiát okozó összetevőkről és alkotóanyagokról, amelyeket az élelmiszer összetevőinek felsorolásánál az adott anyag rendeletben szereplő egyértelmű megjelölésével kell feltüntetni. Ezeket az összetevőket olyan szedéssel - betűtípussal, stílussal vagy háttérszínnel - kell kiemelni, amely azt egyértelműen elkülöníti a többi összetevőtől. Ily módon akarják biztosítani, hogy az élelmiszerallergiában szenvedő fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesüljenek.

A fagyasztott hús vagy hús- és halkészítményeknél a rendelet hatályba lépését követően a termék első fagyasztási időpontját is meg kell adni. A fogyasztók megtévesztésének elkerülése érdekében, mindazon húskészítményeken és halászati termékeken, amelyek azt a látszatot keltik, hogy egy teljes darab húsból vagy halból állnak, de valójában több darabból - törmelékhúsból - készültek, a gyártóknak fel kell tüntetniük a "darabokból formázott hús", valamint a "darabokból formázott hal" megjelölést. A fentieken túl az eddig csak a marhahúsnál kötelező eredet-megjelölést 2015. április 1-jétől kiterjesztik a sertés-, juh-, kecske-, és baromfihúsra is.

2016. december 13-ától minden előrecsomagolt élelmiszeren szerepelnie kell a tápértékjelölésnek, amelynek legalább a termék energia-, zsír- és telített zsírsav-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmáról tájékoztatást kell adnia - olvasható a közleményben.

A rendelet hatálybalépése előtt forgalomba került vagy megjelölt, de a rendelet követelményeinek nem megfelelő élelmiszereket az adott készletek kimerüléséig továbbra is értékesíteni lehet. Minden egyéb élelmiszer további forgalmazása esetén, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletnek, az élelmiszervállalkozásokat a felügyelet tetemes pénzbírsága fenyegeti.

További információk a témával kapcsolatban: http://www.elelmiszer.hu

MTI

Vélemények